Sajnos nem sikerült. Összeszedett az a fránya záróbusz. Elsőre nagy csalódásként és kudarcként éltem meg, és kellett egy kis idő, hogy leülepedjen bennem ez az „élmény". Ott helyben alig fogtam fel, akkor még elvonta a figyelmemet a kegyetlen meleg a rakparton, és hogy pár száz méteren keresztül már fenyegetően jött utánam a busz. És egy aranyos jelenet: közvetlen utánam, még a híd után értünk be egy 4-5 éves forma kisfiút, anyukájával és a kistesóval babakocsiban. A kisfiú kis durcás arca még most is előttem van, alig akart felszállni a buszra, ahol aztán később anyukája vigasztalta, hogy milyen nagy dolog már az is, hogy idáig eljutott és majd megközelebb. Megmosolyogtam az esetet, de majd megszakadt a szívem a kissrácért, miközben teljesen együtt éreztem vele (és akkor még nem tudtam, hogy szinte ugyanazokat a vigasztaló szavakat kapom majd én is a barátoktól). A verseny után vasárnap önkénteskedtem és rajtcsomagokat osztottam, és végül úgy döntöttem, hogy este futok e...
Képzeljétek, a múltkori futós bejegyzésem alig egy nap alatt máris a blogom legolvasottabb írása lett...Tekintve, hogy gasztroblogról van szó, így ez még nagyobb szó 😊 Hálás vagyok a pozitív fogadtatásért és bár tervezem már az új gasztro témájú bejegyzést (ígérem, hogy igazi nagy kedvenc lesz 😉), most hálám jeléül megosztom veletek a legújabb futás témában írt bejegyzésemet is...😊 Tele élettel, tele cipővel 😉😃 Nézzük tehát a legfrissebb írást: Az elm ú lt h é tv é ge k é t ú jdons á got is tartogatott sz á momra. Egyr é szt p é nteken megkaptam a Midicitt á felk é sz ü l é s els ő k é t het é re vonatkoz ó edz é stervet (amire egy é bk é nt itt iratkozhattok fel Ti is, hajr á ! 😉 ). Szombaton pedig megvettem az ú j fut ó cip ő met! Kor á bban megbesz é ltem magammal, hogy ha febru á rban eljutok arra a szintre, hogy az 5 km-t m á r le tudom futni, akkor kapok magamt ó l egy ú j cip ő t. Egy j ó cip ő re meg ugye igaz á n sz ü ks é g van, ha az ember ú gy akar futni, ...