Sajnos nem sikerült. Összeszedett az a fránya záróbusz. Elsőre nagy csalódásként és kudarcként éltem meg, és kellett egy kis idő, hogy leülepedjen bennem ez az „élmény". Ott helyben alig fogtam fel, akkor még elvonta a figyelmemet a kegyetlen meleg a rakparton, és hogy pár száz méteren keresztül már fenyegetően jött utánam a busz. És egy aranyos jelenet: közvetlen utánam, még a híd után értünk be egy 4-5 éves forma kisfiút, anyukájával és a kistesóval babakocsiban. A kisfiú kis durcás arca még most is előttem van, alig akart felszállni a buszra, ahol aztán később anyukája vigasztalta, hogy milyen nagy dolog már az is, hogy idáig eljutott és majd megközelebb. Megmosolyogtam az esetet, de majd megszakadt a szívem a kissrácért, miközben teljesen együtt éreztem vele (és akkor még nem tudtam, hogy szinte ugyanazokat a vigasztaló szavakat kapom majd én is a barátoktól). A verseny után vasárnap önkénteskedtem és rajtcsomagokat osztottam, és végül úgy döntöttem, hogy este futok e...
Szia!Örülök,hogy a blogomra tévedtél!Évek óta sütök-főzök,ez kapcsol ki,így időm jó részét a konyhában töltöm,szinte ott is alszom.Azonban én is agybajt kapok a konyhai halandzsától,elejtem a tojást a konyha közepén zsonglőrmutatványhoz hasonló mozdulatokkal és a nyakamba borítom az olvasztott vajat,de imádok kísérletezni és egy receptet saját ötletekkel feldobni.Ha szórakoztató,de szerethető módon akarsz kajákról olvasni és barangolni velem a konyha rejtelmes világában,akkor jó helyen jársz.